A néptánc

Páros Csillag (néptánc együttes) & Kiscsillag (néptánc együttes)

Magyar néptánc

A magyar néptánc a magyar népművészet egyik ága, ének- vagy hangszerkísérettel előadott ritmikus mozdulatsor. Eredeti kultikus szerepén kívül lehet játékos, jelképes vagy szórakoztató jellegű.

A magyar néptánc története

Európa és ezen belül Magyarország legkorábbi néptáncai a középkorban kialakult körtáncok voltak. A magyar néptánc szabályozott egyéni és páros formái a 17. és 19. század között keletkeztek. A tánctípusok közül a botoló, a legényes és a karikázó a régebbi, míg például a csárdás és a verbunkos az újabb táncstílust képviseli. A magyar néptánc legkorábbi időszakára a szent helyeken való táncolás volt a jellemző, melynek bizonyítékául olyan zsinati határozatok szolgálnak, melyek a templom és temetőkerti táncolást, illetve a különböző szertartások alatti vigadozást tiltották. Ezek szinte pogány rítusoknak számítottak, melyek során a gyakran maszkot viselőket még a "démonok is megszállták".
A középkorból ránk maradt forrásanyagok már a körtáncok és füzértáncok fontosságát hangsúlyozzák, melyet sövény-, illetve baráttáncként is emlegetnek. A 17. század folyamán a körtáncok a fejedelmi udvarokban, a nemesi társadalomban, a polgárság és a parasztság körében egyaránt elterjedtek voltak. A ma már csak karikázóként ismert - egyneműek által táncolt, énekszóval kísért - tánctípus őrzi leginkább a körtáncok emlékét.
Ugyancsak a középkor táncvilágához kell sorolnunk a halottas táncot, melynek a Dél-Dunántúlon élő változata az úgynevezett „Bene Vendel” volt, és célja a halál komor hangulatának felidézése és megőrzése. A korai tánctörténeti periódusba tartoznak még: temetésen és halotti toron eljárt táncok.
A 16. és 17. századtól beszélhetünk a hajdútánc létezéséről, amelyről néhány beszámoló, mint juhásztáncról tesz említést. Amellett, hogy katonai funkciókkal is bírt (győzelmi tánc, csata hevében kihívásként járták), párbajszerű küzdelemként, illetve bemutatóként jellemzik a korabeli források. Ide sorolhatóak még a huszár-, illetve fegyvertáncok.
A század folyamán jelent meg a páros táncok új dimenzióját jelentő zárt összefogódzású páros tánc (forgós és forgatós táncok), melyet még "tapogatós táncnak " is neveztek az erősen vallásos írók. A 17. század során indult hódító útjára Európában a lengyel táncok közé tartozó polonaise és mazurka. Az Európa más országaiban divatos társasági táncok magyar változatai is hamarosan megjelentek, így az egeres, süveges, valamint lapockás táncok.
A 18-19. századi képi ábrázolások, már a fegyverrel táncoló csalogatós párost örökítik meg, melynek emlékét a páros botolók őrzik. Szintén a korszakra jellemző, az ugrós páros táncok kialakulása, valamint az úgynevezett pásztortánc megjelenése. Szintén a korszak szülöttei közé tartoznak a verbunk, csárdás, legényes.

Fajtái (néprajzi tájegységek szerint)

Nyugati vagy dunai táncdialektus

• Északnyugati táncdialektus; Csallóköz-Szigetköz; Rábaköz
• Nyugat- és Közép-Dunántúl (Veszprém-Zala-Vas); Dél-Dunántúl (Somogy-Baranya);
• Kelet-Dunántúl (Sárköz, Dunamente, Bácska-Szlavónia, Kalocsa vidéke, Kiskunság)

Középső vagy tiszai táncdialektus

• Felső-Tisza vidéke; Északkeleti Felvidék; Keleti palócok és matyók
• Nagykunság, Jászság; Dél-Alföld, az Alsó-Tisza vidéke

Keleti vagy erdélyi táncdialektus

• Kalotaszeg; Mezőség; Maros-Küküllő vidék; Marosszék
• Székelyföld; Barcaság, hétfalusi csángók; Gyimesi csángók
• Bukovinai székelység; Moldvai csángók

A magyar néptánc ma

Györffy István: „…a néptánc az utolsó óráit éli. A mai fiatal nemzedéket a nemzetközi tánc teljesen megfertőzte.”
Az idézett szöveg 1939-ből származik. Ma már sokan gondolhatják úgy, hogy Györffy Istvánnak nincsen teljesen igaza. Ugyanis a mai szülők fontosnak tartják, hogy gyermekeik megismerkedjenek saját nemzeti és kulturális hagyományaikkal a néptánc segítségével, illetve azon keresztül. Bár kezdetben sok gyermek csupán a szülői unszolásnak igyekszik eleget tenni, a későbbiekben mégis önszántukból, a társaság miatt, a tánc iránti szeretetükből fakadóan folytatják a gyakorlást.
A fiatalok sok élménnyel gazdagodhatnak a tánccal kapcsolatban; népdalokat, régi szokásokat, mesterségeket, helyeket és embereket ismerhetnek meg. A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete, mindenképpen egy speciális közösség tagjává emeli az embert. A táncosok kezdetben motívumokkal ismerkednek, majd ezek kapcsolódási rendjét sajátítják el az adott táncnyelv szerkezetének megfelelően. Az effajta tudás teszi lehetővé, hogy az a táncos, aki igencsak „jól beszéli” a tánc nyelvét, képes legyen közvetíteni ilyen formában a mondanivalóját; „beszélni a táncával”. Talán ez a legfontosabb dolog, amelyet egy igazi táncosnak el kell sajátítania.
A tánccal, a mozgással való beszéd, illetve önkifejezés lehetővé teszi azt (amit a falvakban és városi közösségekben már régen felfedeztek), hogy a puszta üzleti-, vagy munkakapcsolatok háttérbe szorításával előtérbe kerüljenek az emberi, baráti viszonyok. A modern magyar társadalom életében kitűnő lehetőséget nyújt az effajta kapcsolatteremtésre, az az országos táncház-mozgalom, mely elsősorban nemzeti értékeink megőrzésére és újjáélesztésre szerveződött.

Táncházak

A magyarországi néptánc együttesek mindenképpen fontosnak tartják az olyan kezdeményezéseket, mint a táncházak. Olyan országos mozgalomról van szó, mely során a különböző táncegyesületek maguk köré gyűjtik a magyar néptánc és népzene kedvelőit, és lehetőséget biztosítanak számukra annak gyakorlására, illetve az az által való kikapcsolódásra, mintegy szabadidős tevékenységként. Ráadásul egy-egy ilyen alkalom során a táncegyüttesek közösségei is megismerhetik egymást.
A résztvevők ilyenkor egy családi közösségben érezhetik magukat (amatőrök és profik is egyaránt tanulhatnak újat egymástól) melynek elsődleges célja maga a szórakozás. A néptánc mellett énekléssel, irodalommal foglalkozhatnak a jelenlévők, illetve egyéb művészetek képviselőivel is találkozhatnak.
A táncházak eredetének vizsgálatakor, egészen a második világháború utáni évekig kell visszamennünk. A korabeli fiatalság - látván a falvak tradicionális életének elsorvadását a kialakult politikai és gazdasági viszonyok között - szívügyének tekintette a magyar népzene és tánckultúra megőrzését, felkutatását (amennyiben az „határon kívül rekedt”). A rendelkezésre álló táncanyag, valamint a pedagógiai módszerek pedig lehetővé tették, hogy a magyar néptánc „reneszánszát élje”.

A magyar néptánc, mint előadóművészet

A gyakorlással és fellépésekkel eltöltött évek, illetve évtizedek, nemcsak a tánclépések és koreográfiák elsajátításával gazdagítja az embert. A fegyelem, a zene és a tánc iránti elkötelezettség, a közösség és a társaság szeretete szinte kivétel nélkül jellemző minden táncosra.
Egy-egy táncfajta megismerése nem merül ki csupán a mozdulatok megtanulásában. Fontos a helyi hagyományokkal való ismerkedés, akár tényleges kutatás formájában. Érdemes térképen felkutatni az aktuális tájegységet, illusztrációkat, énekfelvételeket használni, megismerni az adott területre jellemző népviseletet.
Gyerekek esetében a különböző népi játékokkal való megismerkedés is fontos. Ezek az eljárások, illetve az akár szülőktől, nagyszülőktől hallott mesék, énekek, balladák mind segítenek abban, hogy a jelen fiatal nemzedéke megismerhesse, majd a későbbiekben továbbadhassa saját nemzeti kultúrájának kincseit.
Amikor lemegy a függöny, a profi táncos még nem mozdul. Csak áll fegyelmezetten. Rettentő fáradt, több hét munkájának gyümölcsét habzsolja épp a „túloldalon” a közönség. Aztán a függöny megint szétnyílik, a vezényszóra még egyszer meghajol, megszorítja a mellette álló kezét, majd lemegy a színpadról. Persze akkor már fut, nevet, boldog, mindjárt elalszik, kapkodja le az alsószoknyákat. Ez egy életforma.
A magyar néptánccal való foglalkozás segít megismerni saját kultúránkat, és hozzájárul nemzeti identitásunk kialakításához. Egy-egy jól sikerült fellépés nem csak a közönségnek, de maguknak a táncosoknak is hatalmas élményt jelent. Abban, hogy a magyar kultúra ezen ága továbbra is megmaradjon, éppúgy az idősebb korosztálynak, mint a fiatalabb generációnak is nagy szerepe van. Előbbi a tanításban, és az értékek átadásában, utóbbi a tanulásban és az értékek megőrzésében kell, hogy helytálljon.

Oldal: A néptáncról
A Páros Csillag, Búvár Kund, Kiscsillag és Ezüstszekér néptánc-csoport - © 2008 - 2024 - paroscsillag.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat